Környezetvédelmi szövetség
Szeresd a környezetet!
Szibériai tigrisből soha nem élt túl sok a Földön, mivel ezek a hatalmas ragadozók viszonylag nagy vadászterületet igényelnek. Mostanra azonban számuk tragikusan lecsökkent.
A szibériai tigris természetes élőhelye Oroszország területére esik, ahol a gazdasági helyzet romlása komoly veszélybe sodorta őket. Bár e ritka nagy-macskák vadászata szigorúan tilos, a rosszul fel-szerelt és alulfizetett vadőrök semmit nem tudnak tenni a busás nyereségre hajtó orvvadászok ellen.
A szegény sorban élő helyi lakosság egyetlen elfogott példányért éves fizetésének akár a többszörösét is megkapja. Nem csoda hát, hogy a területen egyre kevesebb tigris él.
A helyzet mostanra odáig fajult, hogy a tigrisek ezen alfaja a kihalás szélére került. A WWF 1994 óta folytat nagyszabású programot Oroszországban, e csíkos nagymacskák megmentéséért.
A munka képzett és jól felszerelt vadőrcsapatok felállításával kezdődött, akik azóta is hatékonyan lépnek fel az illegális vadászokkal szemben. Csak az elmúlt évben 800 vadorzót értek tetten a vadőrök.
A tigrisvédelmi tevékenység azonban ennél jóval többről szól. Szorosabbá tettük az együttműködést a vámhatóságokkal, hogy megelőzzük a tigrisből készült termékek, bundájából készített táskák, őrölt csontjából kevert állítólagos vágyfokozó szerek országhatárokon való átcsempészését. A hirtelen felmerülő veszélyek kivédésére pedig egy elkülönített segélyalapot hoztunk létre.
A tigrisek élőhelyének megóvása érdekében, a helyi hatóságokkal közösen, védett területeket és nemzeti parkokat létesítettünk. Mivel azonban a tigriseknek kiterjedt a vadászterületük, nem lehet a teljes élőhelyüket védelem alá vonni. Ezért különösen fontos gondoskodnunk arról, hogy a jövőben a vadászati és erdészeti gyakorlat tekintettel legyen a szibériai tigrisre, e különleges és veszélyeztetett nagymacskafélére.
A Przsevalszkij-vadlovat (Equus ferus przewalski) más néven mongol vadlónak vagy takhinak is nevezik. A háziló legközelebbi vadon élő rokonát soha nem tudták sikeresen háziasítani, így megmaradhatott igazi vadlónak. Nevét egy orosz tábornokról, Nikolai Przsevalszkijról kapta, aki 1881-ben elsőként írta le ezt az állatot a természettudomány számára.
A Przsevalszkij-vadló sajátossága, hogy legeléskor a szájukban felszabaduló klorofillból a torok hátsó részén egy vastag, zöld nyálkahártya alakul ki. Egykor a vadászok ezért a nyálkahártyáért ölték le az állatokat, mert úgy gondolták, hogy ez megvédi őket a betegségektől. Húsuk és bőrük is értékes volt, és olyan intenzíven vadászták, hogy Mongóliában az 1960-as években ki is pusztult. Ekkor már csak két állatkertben, Münchenben és Prágában élt fogságban néhány példányuk. Az állatkerti egyedekkel 1977-ben szaporítóprogramot indítottak, melynek célja, hogy a faj fennmaradjon és visszatelepítsék eredeti élőhelyére. Ennek köszönhetően 1992-ben 12 lovat engedtek szabadon Mongóliában a WWF közreműködésével. Számuk azóta ha lassan is, de növekszik, így az IUCN vörös listáján a mongol vadló már nem a "vadonból kihalt" státusszal szerepel, hanem a "veszélyeztetett" fajok közé tartozik.
A Przsevalszkij-vadló háziasított rokonához képest zömökebb testfelépítésű és a lábai is rövidebbek. Magassága általában 1,3 m, hosszúsága 2,1 m, farkának hossza 90 cm. Szőrzetének színe hasonlít a háziló szürkésbarna színéhez, a sörény környéke sötétbarna, a hastájék sárgásfehér. Lábai gyakran halványan csíkozottak.
Ezek a lovak a vadonban csoportokban élnek, amelyek egy domináns ménből, néhány kancából és azok csikóiból állnak. A csoportok territóriumot tartanak fenn, melyen belül a ménes akár napi 5-10 km-t is megtehet, miközben legelnek, isznak, sárfürdőznek és alszanak.
A világ legnagyobb szaporító programja az ukrajnai Askaina Nova-ban folyik, de Magyarországon, a Hortobágyi Nemzeti Parkban is folynak kutatások a szabadon élő vadlovak populációinak tulajdonságairól. Aki tehát szeretné megismerni a Przsevalszkij-vadlovakat, nem kell Mongóliába utaznia, elég ha ellátogat a Hortobágyra, ahol a nemzeti parkban félvad körülmények között megtekintheti őket.
Az óriáspanda a legritkább medvefaj Földünkön. Ma már csak mintegy 1600 él szabadon. Elődeik még Dk-Kína jelentős részén, Burma északi részén és Vietnámban is őshonosak voltak.
Az óriáspandáknak gyakorlatilag nincs természetes ellenségük. Az egyedüli veszélyt az ember jelenti számukra.
A nagy területeket érintő erdőirtás miatt az óriáspandák élőhelye az elmúlt húsz évben mintegy felére csökkent. (Az egyes pandatelepek nagyon távol esnek egymástól, így gyakran megtörténik, hogy a rövid párzási időszak alatt nem találják meg egymást az állatok. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a pandák eleve nehezen szaporodnak és sok kis panda még azelőtt elpusztul, hogy megérné a felnőttkort.)
Egyre kevesebb a rendelkezésükre álló bambusz. Pedig az óriáspandák étvágya csillapíthatatlan. Egyetlen nap alatt annyi bambuszt képesek megenni, mint testsúlyuk fele. Mivel a bambusz tápértéke igen alacsony, így nagyon sokat kell belőle elfogyasztaniuk. Ez a komoly elfoglaltság akár napi 14 órát is igénybe vesz. A változatosság kedvéért néha más növényeket, ritkán húst is esznek.
A komoly büntetés (10-20 év börtön) és a felvilágosító munka hatására szerencsére már nem vadásszák illegálisan a pandákat. Többször előfordul viszont, hogy a pandák olyan csapdák áldozatásul esnek, amit az orvvadászok más állatoknak szántak.
A WWF pandarezervátumok kialakításán és ezek ún. “zöld folyosóval” való összekötésén dolgozik. Támogatja a vadőrök továbbképzését, és a kínai Szecsuán tartomány fenntartható fejlődését. Munkánk során kiemelt szerepet kap a helyi lakosság bevonása.